NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 24 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 24 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony 2010 óta újra hazánk vasútvonalait rója! A kezdetek óta fizetett alkalmazottak nélkül működünk, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk.

2023-ban mozdonyunk több alkalommal volt látható a Vasúttörténeti Parkban – nem csak rendezvények vendégeként, hanem számos hétvégén javítási, karbantartási munkák alkalmával is. Az elmúlt évben két különvonatot is közlekedtettünk: májusban Szilvásváradra látogattunk el, novemberben pedig Ipolytarnóc és a 78-as vonal volt úticélunk. Novemberi különvonatunkkal egy jeles évfordulóról is megemlékeztünk: immár kereken hatvan éve, hogy a NOHAB 2585-ös gyári számú mozdonya M61-010 pályaszámon állt a hazai vasút szolgálatába. Az M61-010 emellett először volt külföldi rendezvény vendége is – mozdonyunk a Prága melletti Benešovban megrendezett mozdonytalálkozóra tett látogatást, és továbbított különvonatokat a környező vasútvonalakon.

Nyilvános szerepléseink mellett az elmúlt évben is jelentős munkákat végeztünk mozdonyunkon. Régóta esedékes volt a mozdony fődinamójának átfogó tisztítása – ehhez egyik fő támogatónk, a FORT Kft. szárazjeges technológiát bocsátott rendelkezésünkre. Elvégeztük az újrafényezés újabb szakaszát is. Ez alkalommal mutatkozott be a mozdony új, több nevezetes történelmi festés motívumait továbbörökítő színterve is, melyet az újrafényezés későbbi szakaszai során fokozatosan terjesztünk ki a jármű egészére.

2023. október végén Tapolcára vontattuk az M61-002-t, ahol – több évnyi kényszerű szabadtéri tárolás után – a mozdonyszín egyik vágányán végre fedett tárolóhelyet tudunk biztosítani a járműnek. Bár erőforrásaink és jelenlegi prioritásaink mellett nem ígérhetjük a 002 tíz éve megkezdett helyreállítási munkáinak látványos folytatását, mégis reméljük, hogy a mozdony védett tárolóhelyre szállítása hozzájárul ahhoz, hogy egyszer eme távlati tervünk is valóra válhasson. Mindeközben folytatjuk a kiemelkedő technikatörténeti jelentőségű bemutatómozdony, az egykori Di3.623 helyreállítását is. Az év során a mozdonyszekrényen további lakatosmunkákat végeztünk, és újraépítettük a kiégett „A” vezetőállás mögötti szerkezeti elemeket. Megoldandó feladat marad azonban a vezetőállás szélvédők fölötti íveinek pontos helyreállítása: a hajlatok pótlására továbbra is bontott mozdonyszekrényből keresünk megfelelő pótlást.

A bennünket választó adófizetők 2023-ban csaknem 3,3 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Ez az összeg nem csak az utóbbi évek felajánlásait haladja meg, hanem alapítványunk egész eddigi történetének éves SZJA-felajánlásai közül is az egyik legnagyobb! Szeretnénk e helyütt is megköszönni ezt a kiemelkedő hozzájárulást, támogatóink rendszeres vagy alkalmi adományait, és mindazt a felbecsülhetetlen segítséget, mellyel 2023 során is sokan támogatták tevékenységünket kétkezi munkával, szervezéssel, mozdonyvezetőként, szakmai tanácsokkal, vagy karbantartási, felújítási munkálataink technológiai támogatásával. Reméljük, hogy ez a kitartó segítség is azt jelzi: támogatóink is bíznak abban, hogy erőfeszítéseinket, melyek elengedhetetlen része a rengeteg színfalak mögötti munka is, végül siker koronázza. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez az SZJA-bevalláshoz kapcsolódó rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány




Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatását a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2024-es bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt évente frissítjük – kérjük, idei rendelkező nyilatkozatához ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —