NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 19 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 19 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony újra hazánk vasútvonalait rója!

Mozdonyunk 2018-ban is megjelent rendezvényeken, így a Vasúttörténeti Park vendégeként az Pályavasúti napon és a Kolbászfesztiválon. 2018-ban támogatóinknak és a vasútbarátoknak két különvonatot közlekedtettünk: májusban a Balaton déli partját és több érdekes somogyi vasútvonalat látogattunk meg, többek között a Balatonszentgyörgy és Somogyszob közötti mellékvonalat, amelyen 2009 óta szünetel a személyforgalom, valamint a Kaposvár és Fonyód közti 36-os vonalat, melynek festői tájaira sokan emlékezhetnek a NOHAB-ok menetrendi üzemének idejéből. Szeptemberben szokatlanul hosszú útvonalat választva Debrecenbe és Létavértesre utaztunk, ahol a 2009 óta nem közlekedő személyvonatok híján szintén különleges látogatónak számítottunk. 2018 során külföldi vasútbarátok is választottak bennünket egy különmenet lebonyolításához. Ennek alkalmából mutatta be a norvég NMJ vasútmodellgyártó mozdonyunk szériában gyártott modelljét, melynek eladásából a cég jelentős összeggel támogatta értékmegőrző tevékenységünket.

2016 óta egy nemzetközileg is kiemelkedő vasúttörténeti emlék, az egykori NOHAB-bemutatómozdony, a Di3.623 újjáépítésén és megőrzésén is munkálkodunk. A Svédországból hazánkba hozott jármű teljes helyreállítása – az előző évek munkáját folytatva – 2018-ban is jelentős lépésekkel haladt előre. Befejeztük a megrongálódott belső berendezés és kábelezés eltávolítását, majd új, ill. más mozdonyokból mentett elemekkel újra felépítettük a vezetőállsok eredeti ajtó- és ablakkiosztását. Emellett a szélvédőkeretek és tetőívek torzulásait is kiigazítottuk, melyeket a mozdonyszekrény még Svédországban, a jármű leállását eredményező tűzesetben szenvedett el.

2018 végére időszerűvé vált első mozdonyunk, a 010 forgóvázainak nagyjavítása, melynek része a vontatómotorok felülvizsgálata is. Ezzel egyidejűleg számos más javítást is elvégzünk a mozdonyon, melyek többek között a dízelmotort, az erőátvitelt, a villamos rendszert, valamint a járműszerkezeti részt érintik. A terveink szerint 2019 tavaszán lezáruló munkák jelentős részét önerőből végezzük el, a korábban megvásárolt alkatrészek felhasználásával.

A bennünket választó adófizetők 2018-ban több, mint 2,7 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Számos támogatónktól kapunk évek óta rendszeres, vagy alkalmi adományokat is. Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani mindezen adományokért és felajánlásokért – és nem utolsósorban mindazért a kétkezi munkáért és segítségért is, amely nélkül a 618 010 nem lehetne ma ennyire üzembiztos mozdony, és többi járművünk helyreállítását se folytathatnánk. Bízunk benne, hogy a kezdetek óta fizetett alkalmazottak nélkül működő alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra! Működésünk ezen sajátossága a garancia arra, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez az SZJA-bevalláshoz kapcsolódó rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány

Figyelem! 2018-ban ismét változott a személyi jövedelemadó bevallásának rendje – ez az SZJA 1+1% felajánlásának módját is érinti. Megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, de a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik és továbbíthatják alkalmazottaik rendelkező nyilatkozatait. Alapítványunk 2019-es bemutatkozó nyomtatványában részletesen ismertetjük a rendelkező nyilatkozat benyújtásának lehetséges módjait és az idén érvényes határidőket.




Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatását a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2019-es bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt 2019-ben frissítettük; kérjük, ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —